Ez egy megemlékezés sorozat a 1970-es évektől a 2000-es évek elejéig.

Évről-évre pár szóban bemutatva az adott évben nagy sikereket elért előadókat, illetve dalait. Remélve, hogy sok szép emléket fogok velük felébreszteni bennetek

Dübörög a retró, a régi nagy slágerek feldolgozásaitól hangosak a rádiók, a közösségi oldalak! De ne feledkezzünk meg az eredeti dalok készítőiről sem. Ők azok, akik megalkották a slágereket, és mind a mai napig hátborzongva hallgatjuk őket, mert egy-egy remek élmény fűződik hozzájuk gyermekkorunkból, fiatalságunkból.

1975

Az év szülöttei:

Tunyogi Orsi,

popénekesnő, Tunyogi Péter lánya, három nagylemeze jelent meg, illetve Ő énekelte a Való világ második szériájának főcímdalát.

50 Cent,

amerikai rapper és színész, aki Curtis James Jackson néven látta meg a napvilágot. Négy kiadott albuma sok millió példányban kelt el világszerte. Drogdíler múltját feladva,  kilenc golyótalálatból felépülve Eminem segítségével a világ egyik legismertebb rapperévé vált. 2005-től színészi karrierépítésbe kezdett. Azóta évről-évre láthatjuk Őt a mozivásznon nagyszabású filmek főszereplőjeként. Pl: Szupercella trilógia, A Kém, Gengszterzsaruk.

Enrique Iglesias,

spanyol énekes, aki Enrique Miguel Iglesias Preysler néven született, Julio Iglesias gyermekeként. Világszerte a kiadott 12 albumával közel 40millió lemezeladást tudhat maga mögött. Feleség a gyönyörű orosz teniszcsillag, Anna Kurnyikova.

1975-ben készült a Queen együttes

és talán a rock történetének legnagyobb alkotása a Bohemian Rhapsody. Magyar vonatkozású esemény volt ebben az évben, hogy Kovács Kati Angliában is az év sztárjának választották, illetve ebben az évben alakult meg a Vágtázó Halottkémek együttes, mely kisebb-nagyobb szünetekkel a mai napig tevékenyem működő ethno-punk, sámán-punk zenei irányzatot követő együttes.

1975-ben megjelent külföld nagylemezekből néhány: AC/DC – High Voltage és a T.N.T.; Alice Cooper – Welcome to my Nightmare; Queen – A Night at the Opera; Bruce Springsteen – Born to Run

1975-ben kis hazánkban megjelent nagylemezekből néhány: Koncz Zsuzsa – Kertész leszek; Locomotive GT – Mindig magasabbra; Omega 6 – Nem tudom a neved

 

%d blogger ezt szereti: